Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata a fogvatartottak jogai kapcsán

Kezdőlap / / / / / / / Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata a fogvatartottak jogai kapcsán

MÓDSZERTANI BEVEZETŐ

A tansegédlet csomag tartama

A tansegédlet-csomag egy 2 óra időtartamú, hivatalos tanrenden kívüli oktatási alkalom, pl. TDK-ülés keretei között alkalmazható.

A tansegédlet-csomag tartalma:

(1) az oktató felkészülését elősegítő háttéranyag,

(2) egy diasor az oktatási alkalom,

(3) két jelentéskivonat a kiscsoportos gyakorlat lebonyolításához.

A háttéranyagban szereplő EJEB ítéletekre vonatkozó lábjegyzetek hiperhivatkozásokat tartalmaznak, melyek felgyorsítják az egyes ítéletek fellapozását, amennyiben azt a tansegédletet használó oktató szükségesnek tartja.

 

A foglakozás struktúrája a diasor alapján:

2. dia:

A foglalkozáson zajló beszélgetés indításaként a tansegédletet használó oktató az emberi méltóság védelméről beszélget a hallgatókkal. Az indító beszélgetés során érdemes megnyitni a vitát nem jogi perspektívából is azzal a központi kérdéssel, hogy megilleti-e az emberi méltóság a fogvatartottakat. Ezzel kapcsolatban az oktató röviden ismertetheti az irányadó, alapvető nemzetközi és hazai jogi normákat.

 

3-8. dia:

A foglalkozás következő részében az oktató konkrét ügyek rövid ismertetésén keresztül mutatja be az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatát a fogvatartási körülmények minősítéséről a kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalma (3. cikk) szempontjából. A cél annak tisztázása, hogy mi minősül kínzásnak, és ezzel szemben mely körülmények, bánásmód nevezhető embertelen vagy megalázó bánásmódnak az EJEB esetjoga szerint, és melyek a nem egyezménysértő körülmények.

 

9. dia:

Az EJEB joggyakorlatának ismertetése a szabad mozgástér problematikájára fut ki a 8. dián, amely téma a foglalkozás ezt követő részének központi kérdése. Az oktató az EJEB standardjainak szemszögéből világítja meg a magyarországi büntetés-végrehajtási intézetek rendszerében fennálló viszonyokat, és a magyar kormány megoldási javaslatait a túlzsúfoltságból eredő problémák megoldására. A téma bevezetéseként az oktató röviden ismerteti a Varga és mások kontra Magyarország ügyet, melyben született pilot ítéletében állapította meg az EJEB a túlzsúfoltság rendszerszintű problémáját.

 

10-11. dia:

A két dián szereplő információk azzal a céllal jelennek meg lépésenként, hogy az azokon felvetett kérdésekre az oktató először a hallgatóktól várjon választ felmérve az előzetes elképzeléseket. A bevezető diák segítségével generált beszélgetés célja, hogy közel hozza a hallgatókat a magyar büntetés-végrehajtási rendszer realitásához, betekintést nyújtson abba, hogy a túlzsúfoltság miként hat a fogvatartottak mindennapi életére.

 

12-14. dia:

Az oktató a túlzsúfoltság okairól beszélget a hallgatókkal. Ezen belül kitér az előzetes letartóztatásnak és a szabálysértési bírság elzárásra való átváltoztatásának túlzsúfoltságra gyakorolt hatásaira.

 

15. dia:

Kiscsoportos gyakorlat. Cél a két jelentéskivonatban ismertetett intézetben talált körülmények értékelése az EJEB joggyakorlata tükrében (a gyakorlat menete a dián).

 

16-19. dia:

Cél a magyar büntetés-végrehajtási rendszerben fennálló szisztematikus probléma, a túlzsúfoltsággal kapcsolatosan szerzett ismeretek összegzése és a probléma felszámolását célzó kormányzati intézkedések áttekintése a Varga és mások kontra Magyarország ügyben hozott pilot ítélet és az ahhoz kapcsolódó akciótervek ismertetésével és megtárgyalásával.

FELKÉSZÜLÉST ELŐSEGÍTŐ HÁTTÉRANYAG

I. Az Európa Tanács tagállamaira nézve irányadó standardok

Az EJEB (Emberi Jogok Európai Bírósága) alaptézise, hogy az EJEE (Emberi Jogok Európai Egyezménye) 3. cikk által védett jogok érvényesítése kiemelkedő jelentőséggel bír egy demokratikus jogállamban. A megalázó fogvatartási körülményeket az EJEE 3. cikkébe ütközőnek minősíti intenzív fizikai vagy mentális szenvedés hiányában is, amennyiben azok a fogvatartott emberi méltóságát súlyosan sértik. Az emberi méltóság védelme mind nemzetközi szerződések és alapjogi dokumentumok, mind a hazai alkotmányos normák rendszerében kitüntetett szerepet élvez. Az EJEE-n kívül az ENSZ Alapokmánya,[1] az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata,[2] a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya,[3] az Európai Unió Alapjogi Chartája[4] és a magyar Alaptörvény[5] is egyértelműen rögzíti, hogy az emberi méltóság sérthetetlen. Dworkin megfogalmazása szerint, az alapvető jogok szerepe az, hogy védelmezzék az emberi méltóságot és biztosítsák az egyenlő bánásmódot: ha valakinek alapvető jogát megsértik, az azt jelenti, hogy nem tekintik teljes értékű embernek, vagy a többi embernél kisebb jelentőségűnek tartják.[6] Az emberi méltóság tiszteletének feltétlen alkalmazást igénylő normája a fogvatartottakra ugyanúgy vonatkozik, mint a büntetés-végrehajtási intézmények falain kívül élőkre. A szabadságvesztés büntetés nem hivatott az abból természetszerűleg adódó szenvedésen túl további szükségtelen szenvedést okozni. A reintegráció fő célja szempontjából pedig érdemes megfontolni, milyen összefüggések adottak a méltó körülményeket biztosító fogvatartás és a szabadulást követő, társadalomba való visszailleszkedés esélyei között. A túlzsúfoltságból nyilvánvalóan adódó praktikus következmény a feszültség növekedése a fogvatartottak között, valamint a fogvatartottak és személyzet viszonyában.

Az EJEB a fogvatartási körülményekből adódó jogsértéseket általában az embertelen bánásmód helyett a megalázó bánásmód tilalma szempontjából vizsgálja az EJEE 3. cikk alkalmazása során. Az EJEB értelmezése szerint a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód közötti különbségtétel az elszenvedett sérelem intenzitásán alapul. A kínzás a 3. cikk által tilalmazott magatartások közül kiemelkedő kategória, különösen súlyos szenvedést és kegyetlen bánásmódot feltételez.[7] A sérelem, mely a szenvedés fokától függően kínzást vagy embertelen, megalázó bánásmódot valósít meg, lehet fizikai vagy mentális jellegű is. Az okozott pszichikai sérelem lehet félelem, szégyenérzet, egyéb gyötrelem, vagy alsóbbrendűség érzése. Fogvatartott személy esetén a fizikai kényszer alkalmazása anélkül, hogy ezt szükségessé tenné a fogvatartott magatartása, önmagában megvalósíthatja a 3. cikk sérelmét.

A fogvatartási körülmények érdemi vizsgálata, és ennek nyomán az EJEE 3. cikk sérelmének megállapítása az Európa Tanács számos tagállamát érintette már, Oroszországtól Moldován és Görögországon át Franciaországig és Belgiumig,[8] az EJEB az esetek vizsgálata során szigorú alapossággal járta körül a fogvatartás összes körülményét (a fogvatartás időtartama, a zárkában biztosított mozgástér, annak állapota, a higiéniai körülmények, a szabad levegőn tartózkodás lehetősége, túzsúfoltság), a valóban szélsőséges esetekben megállapítva az állam felelősségét az EJEE 3. cikk sérelméért.[9]

Az EJEB bevett gyakorlata, hogy a kérelmezők tényállításainak értékelése során figyelembe veszi a CPT (European Committee for the Prevention of Torture and Inhuman or Degrading Treatment or Punishment – az Európa Tanács Kínzást és Embertelen Bánásmódot Megelőzni Hivatott Bizottsága) és amennyiben elérhetőek, az érintett országban működő alapjogi intézmények (pl. Magyarországon az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala) által alkotott jelentéseket, melyek a fogvatartási intézményekben tett megfigyelő látogatások nyomán alkotott következtetéseket tartalmazzák.

A Kalashnikov kontra Oroszország[10] ügy kérelmezője előzetes letartóztatásban volt közel 5 éven keresztül. Általában 13 másik fogvatartottal élt egy zárkában, amit eredetileg 8 fő számára építettek (amely telítettség szintén nem felelt meg a CPT vonatkozó ajánlásainak). A szélsőséges túlzsúfoltság miatt a kérelmező olykor két társával osztozott egy közös ágyon, amit 8 órás váltásokban foglalhattak el. A zárkában található wc nem volt elválasztva a lakótértől, és a megfelelő szellőztetés sem volt megoldott. A kérelmező a rossz higiéniai körülmények miatt súlyos bőrbetegségben szenvedett. A Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a túlzsúfoltság és a rossz higiéniai körülmények kérelmező egészségére és jólétére gyakorolt káros hatása, figyelembe véve a fogvatartás időtartamát, megvalósította a megalázó bánásmódot. Az orosz kormány azzal védekezett, hogy az adott intézményben fennálló körülmények nem különböztek a többi büntetés-végrehajtási intézetben adott helyzettől, és az intézmények fejlesztésekre fordítható pénzügyi források hiányának tudhatók be. A Bíróság hangsúlyozta, hogy a 3. cikk értelmében megkövetelt standardok minden tagállamra nézve kötelezőek függetlenül azok gazdasági vagy bármely egyéb helyzetétől.

A Modarca kontra Moldova[11] ügyben a Bíróság megállapította a 3. cikk megsértését annak a kérelmezőnek az ügyében, akit közel 9 hónapig tartottak fogva rendkívül zsúfolt körülmények között. A zárkájába nagyon kevés napfény szűrődött be, korlátozott volt a folyóvízellátás. A zárkában lévő wc miatt közel elviselhetetlen volt az ott lévő szag, és a kérelmező számára nem biztosítottak megfelelő mennyiségű és minőségű ételt és tiszta ágyneműt.

A meztelenre vetkőztetéssel járó motozás eszközét igazolhatják a biztonsághoz és közrendhez fűződő érdekek, ugyanakkor ezt is oly módon kell végrehajtani, hogy ne sértse az érintett személy emberi méltóságát. Az Iwanczuk kontra Lengyelország[12] ügy vizsgálati fogságban lévő kérelmezője a szavazati jogát kívánta gyakorolni az országgyűlési választások során. Nem jelentett semmiféle biztonsági kockázatot, ennek ellenére alsóneműre vetkőztették az őrök jelenlétében, és nevetség tárgyává tették. Miután megtagadta, hogy meztelenre vetkőzzön, és testmotozást hajtsanak rajta végre, nem engedték, hogy leadja a szavazatát. Az EJEB, mind a motozás módjára, mind arra tekintettel, hogy azt semmilyen szükségszerűség nem igazolta, megalázónak minősítette az intézkedést. Embertelen, megalázó bánásmódnak minősítette a bíróság azt az eljárást is, melynek során megfelelő indok nélkül hetente motozták át meztelenre vetkőztetve a kérelmezőt három éven keresztül egy magas biztonsági fokozatú büntetés-végrehajtási intézetben (Van der Ven kontra Hollandia[13] ügy).

A magánelzárás intézménye önmagában nem minősül a 3. cikk megsértésének, mind fegyelmi, mind biztonsági természetű indokok nyújthatnak hozzá elfogadható igazolást, illetve az is, ha a büntetőeljárás eredményes lefolytatása ezt követeli, mint például a fogvatartottak összejátszásának megelőzése. Minden esetben mérlegelendőek az adott esetben fennálló konkrét körülmények, a magánelzárás időtartama, az intézkedés célja és hatása az érintett személyre. A huzamosabb időtartamig tartó magánelzárás elkerülendő különösen, ha előzetes letartóztatásban van az érintett fogvatartott. A bíróság megszorító álláspontját azzal indokolta, hogy a teljes izoláció súlyosan káros hatást gyakorol az érintett személyiségére nézve, így embertelen bánásmódnak minősül. A hosszan tartó magánelzárást akár kínzásnak is minősítheti az EJEB, ahogy azt az Ilascu és mások kontra Moldova és Oroszország[14] ügyben tette. A terrorizmussal gyanúsított (politikai alapon fogvatartott), de később szabadon bocsátott kérelmezőt nyolc évig tartották szigorú magánelzárásban, nem volt kapcsolata sem a külvilággal, sem a többi fogvatartottal, nem érintkezhetett a védőügyvédjével, sem a családtagjaival. A zárkáját nem fűtötték, nem jutott be természetes fény, és a megfelelő szellőztetést sem biztosították. Büntetésként rendszeresen megvonták tőle az élelmet. Mindennek eredményeként súlyos egészségkárosodást szenvedett.

Ezzel szemben az EJEB nem minősítette a 3. cikk megsértésének azt az esetet, amikor a hírhedt Carlos, a sakál nevű terroristát tartották fogva magánzárkában nyolc éven keresztül elítélését követően. Bár elkülönítették a többi fogvatartottól, nézhetett televíziót, olvashatott újságokat, és általában véve az európai normáknak megfelelő körülmények között tartották fogva. A védője, lelkésze és családtagjai is látogathatták, és jó egészségi állapotban volt. A bíróságot egyedül a magánelzárás hosszú időtartama aggasztotta a Ramirez Sanchez kontra Franciaország[15] ügyben. Bár elismerte, hogy a veszélyes bűnözők esetében ezt indokolhatják biztonsági okok, ezekben az esetekben is szükségesnek ítélte a magánzárkában való fogvatartás indokoltságának rendszeres felülvizsgálatát (ami kezdeményezhető kell, legyen a fogvatartott számára bírói úton is) és a fogvatartott fizikai és mentális egészségének megőrzését és annak folyamatos megfigyelését.

A 3. cikk értelmében a tagállamok büntetés-végrehajtási intézményei kötelesek megfelelő egészségügyi ellátást biztosítani a szabadságuktól megfosztott személyek fizikai jóllétének megőrzése érdekében. Az egészségügyi ellátás hiánya, amennyiben az a fogvatartott súlyos és hosszan tartó fájdalmait eredményezi, a 3. cikk embertelen bánásmóddal való sérelmeként minősül.[16] Azokban az esetekben, ahol nem állt fenn a súlyos fájdalom okozásának feltétele, még mindig minősülhet a 3. cikk megsértésének megalázó bánásmód alapján, ha a fogvatartottnak komoly stressztől és aggodalomtól kell szenvednie az egészségügyi ellátás hiánya miatt.[17] Például a Hummatov kontra Azerbajdzsán[18] ügyben megalázónak minősítette az EJEB az egészségügyi ellátás hiányát, mivel a tuberkulózisban szenvedő kérelmező (aki a betegséget a börtönben kapta el) komoly mentális szenvedését okozták ezzel az állami hatóságok. A Khudobin kontra Oroszország[19] ügyben a vizsgálati fogságban lévő kérelmező epilepsziás, súlyos mentális sérült és HIV pozitív volt. Bár a börtönkórházban kezelték a betegség kialakulásakor, de azt követően nem vizsgálták rendszeresen az állapotát, illetve nem biztosították a szükséges orvosságokat a további betegségek megelőzése érdekében. A bíróság itt is megállapította a 3. cikk sérelmét. Előfordultak esetek az EJEB gyakorlatában, ahol a pszichiátriai gondozás hiánya is kimerítette a 3. cikk sérelmének feltételeit. Például szolgál a Keenan kontra Egyesült Királyság[20] ügy, ahol egy elítélt, öngyilkossági hajlammal bíró fogvatartottról volt szó. A szabadulása előtt 9 nappal 7 nap magánelzárást és 28 napnyi további szabadságvesztést szabtak ki rá fegyelmi intézkedésként. Az intézkedés kiszabását követő napon öngyilkosságot követett el. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy mivel a fogvatartott öngyilkossági hajlama ismeretes volt a hatóság számára, és ennek ellenére kiszabták rá a magánelzárást a szükséges pszichiátriai segítség és megfigyelés foganatosítása nélkül, az megvalósította az embertelen és megalázó bánásmódot. A speciális szükségletű, mentálisan sérült, súlyos fizikai egészségkárosodásban szenvedő, testi fogyatékos és elvonási tünetektől szenvedő fogvatartottak számára az állapotuknak megfelelő körülményeket kell biztosítani.

Nyilvánvalóan nem kell szabadon bocsátani a fogvatartottat elkerülendő a 3. cikk sérelmét pusztán amiatt, hogy a fogvatartás nem szolgálja az egészséghez fűződő érdekeit. Az EJEB álláspontja szerint a fogvatartási intézményen belül biztosított egészségügyi ellátás megfelel a 3. cikk által e tekintetben támasztott elvárásnak, ugyanakkor amennyiben a szükséges ellátás nem érhető el az intézményen belül, biztosítani kell a fogvatartott számára az intézményen kívüli ellátást természetesen azzal, hogy a büntetés-végrehajtási intézménynek joga van meghozni a közérdek által diktált szükséges intézkedéseket. Az EJEB kimondta, hogy a fogvatartottak fizikai jóllétének biztosítására irányuló kötelezettségből nem következik, hogy a büntetés-végrehajtási kórházakban a civil egészségügyi intézményekével mindenben azonos színvonalú ellátást kell nyújtani, ugyanakkor a fogvatartottak egészségének és fizikai jóllétének „megfelelő” biztosítása az államnak alapvető kötelessége. Abból, hogy az érintettet látta orvos, és számára valamilyen kezelést írt elő, nem lehet automatikusan levonni azt a következtetést, hogy az egészségügyi ellátás megfelelő volt. A hatóságoknak azt is biztosítaniuk kell, hogy a diagnózis és a kezelés gyors és pontos legyen, és hogy ahol azt az egészségi állapot természete szükségessé teszi, az ellátás olyan átfogó terápiás stratégiát foglaljon magába, amelynek célja a fogvatartott betegségeinek elmulasztása, illetve ez egészségromlás megelőzése, és nem csupán a tünetek kezelése.[21] Bár a 3. cikk sérelmének vizsgálata szempontjából releváns tény, ha a fogvatartott visszautasítja a börtön által felajánlott egészségügyi ellátást, azonban a fogvatartott rossz magaviselete nem lehet indoka az egészségügyi ellátás intézmény általi megtagadásának.

A fogvatartott bilincselése önmagában nem minősül megalázó bánásmódnak a 3. cikk értelmében, amennyiben az ésszerű és szükséges a konkrét körülmények között. Releváns tények az intézkedés egyezmény szempontjából történő vizsgálata során a szökés, erőszak vagy a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye, a bilincselés során az állami hatóság által alkalmazott erőszak mértéke, valamint a nyilvánosság. A 3. cikk sérelmének bizonyult például egy elítélt fogvatartott rendszeres bilincselése sok éven keresztül minden egyes alkalommal, amikor elhagyta a zárkáját,[22] valamint az is, amikor egy súlyos rákos beteg fogvatartottat bilincsben vittek a börtönön kívüli kórházi kezelésre.[23]

[1] ENSZ Alapokmány, 1945. jún. 26, Preambulum

[2] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 1948. dec. 10, Preambulum

[3] Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 1966. dec. 16, 10. cikk

[4] Európai Unió Alapjogi Chartája, 2000. dec. 7, 1. cikk

[5] Magyarország Alaptörvénye, 2011. ápr. 25, II. cikk

[6] Dworkint (Taking Rights Seriously, Harvard UP, 1977) idézi: Tóth Gábor Attila: „Az emberi méltósághoz való jog” in Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok (Budapest: Osiris 2003) 259.

[7] Írország kontra Egyesültkirályság, 25, Ser. A, 1978, pp. 66-67, § 167; Selmouni kontra Franciaország, 25803/94, 1999. július 28, § 96

[8] Harris – O’Boyle – Warbrick: Law of the European Convention on Human Rights (Third Edition, Oxford: OUP 2014) 262-269.

[9] Grád András: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve (Budapest: Strasbourg Bt 2005) 122.

[10] Kalashnikov kontra Oroszország, 47095/99, 2002. július 15.

[11] Modarca kontra Moldova, 14437/05, 2007. május 10.

[12] Iwanczuk kontra Lengyelország, 25196/94, 2001. november 15.

[13] Van der Ven kontra Hollandia, 50901/99, 2003. február 4.

[14] Ilascu és mások kontra Moldova és Oroszország, 48787/99, 2004. július 8.

[15] Ramirez Sanchez kontra Franciaország, 59450/00, 2006. július 4.

[16] McGlinchey és mások kontra Egyesült Királyság, 50390/99, 2003. április 29.

[17] Khudobin kontra Oroszország, 59696/00, 2006. október 26, Paladi kontra Moldova, 39806/05, 2009. március 10, Xiros kontra Görögország, 1033/07, 2010. szeptember 9.

[18] Hummatov kontra Azerbajdzsán, 9852/03, 2007. november 29.

[19] Khudobin kontra Oroszország, 59696, 2006. október 26.

[20] Keenan kontra Egyesült Királyság, 27229/95, 2001. április 3.

[21] Malenko kontra Ukrajna, 18660/03, 2009. február 19. § 53-54

[22] Kashavelov kontra Bulgária, 891/05, 2011. január 20.

[23] Mouisel kontra Franciaország, 67263/01, 2002. november 14.

II. Az EJEB pilot ítélete a magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekről

Az ügyben az EJEB-hez forduló kérelmezők az ország különböző büntetés-végrehajtási intézményeiben (Baracska, Szolnok, Budapest, Sopronkőhida, Pálhalma, Szeged) voltak fogva tartva 8 hónaptól 4 évig terjedő időtartamban.

Varga Lajos a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, Baracskán volt 2011. január 17-től szeptember 3-ig. A 30 m2 alapterületű zárkában 1,76 m2 mozgástérrel rendelkezett. Tizenegy napig tartották magánelzárásban nem megfelelő higiéniai körülmények között, megvonva tőle a kielégítő étkezést és szabad levegőn tartózkodást, ami jelentős testsúlycsökkenéshez és komoly bőrbetegséghez vezetett.

A második kérelmező, Lakatos Tamás Zsolt a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, Debrecenben töltötte 2011. január 20-án kezdődő fogvatartása első, közel egyéves időtartamú szakaszát, ahol 3 m2 mozgástérrel rendelkezett, ami a fogvatartása ezt követő helyszínén, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézetben 2,25 m2 mozgástérre csökkent. Ez utóbbi intézményben nem volt megfelelő szellőzés, és a wc-t egy függönnyel választották el az élettértől.

Tóth Gábor 2010. április 7-én került előzetes letartóztatásba, melynek helyszíne a Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet volt, ahol 2,5 m2 mozgástérrel rendelkezett, és a második kérelmezőhöz hasonlóan olyan zárkában élt, ahol a wc elválasztását egy függönnyel oldották meg. A Budapesti Fegyház és Börtönbe való átszállítását követően, 2012. január 18. és 2014. január 18. között 3,33 m2 mozgástere volt a zárkán belül, ami később 3,13 m2-re csökkent. A wc leválasztásával kapcsolatos problémán kívül említette, hogy 5-6 hetente egyszer cserélték az ágyneműhuzataikat.

Pesti László 2009-2012-ig töltötte szabadságvesztés-büntetését a Márianosztrai Fegyház és Börtönben, ahol a zárkájában 2,86 m2 szabad mozgástérrel rendelkezett. 2012. december 6-án átszállították a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönbe, ahol mozgástere nem emelkedett 3,1 m2 fölé.

A Pálhalmai Országos Bv. Intézetben osztozott egy zárkán Fakó Attila 13 fogvatartott társával, ahol 1,5-2,2 m2 mozgástere volt. A zárkában 40 fokra forrósodott a levegő a gyenge szellőzés miatt a nyári időszakban, ennek ellenére, állítása szerint heti 1 alkalommal volt lehetősége fürödni, ami alkalmanként 5 percig tarthatott, és további nehézséget okoztak a zárkában rendszeresen felbukkanó ágyi poloskák és csótányok.

A hatodik kérelmező, Kapczár Gábor a Szegedi Fegyház és Börtönben volt fogva tartva 2006. december 12. óta. Tizennégy különböző zárkában élt, amelyekben 2,4 és 3 m2 közé esett a mozgástér. A zárkákban a wc-k egyáltalán nem voltak elválasztva az élettértől a fogvatartása jelentős ideje alatt, és előfordult, hogy összetolták a zárkában lévő emeletes ágyakat, és így a fogvatartottak közvetlenül egymás mellett voltak kénytelenek aludni.

A hat kérelmező egyénileg fordult az EJEB-hez 2012. március 1-jén, július 10-én és november 14-én, illetve 2013. május 14-én, július 2-án és október 1-jén. A fogvatartás körülményei, többek között a túlzsúfolt zárkákban való fogvatartás és az ezekkel kapcsolatos panaszukkal elérhető hatékony jogorvoslat hiánya miatt fordultak a bírósághoz, az EJEE 3. cikk és a 13. cikk sérelmére hivatkozva. Az ügyek hasonlósága miatt az EJEB egyesítette azokat. A kérelmeket 2014. január 9-én kommunikálták a kormány felé. 2014. szeptember 23-án értesítette az EJEB a feleket arról, hogy megfontolja a pilot ítélet alkalmazását.

A kormány vitatta a hatékony jogorvoslat hiányára vonatkozó kérelmezői álláspontot. Érvelése szerint a kérelmezők kártérítési pert indíthattak volna a hazai bíróságok előtt a személyiségi jogaik sérelméből fakadó nem vagyoni károk megtérítése érdekében a régi Ptk. 84. § értelmében. Állítása alátámasztásaképpen egy 2013-as ügyre hivatkozott, melyben a Budapest Környéki Törvényszék 250.000 forint összegű kártérítést ítélt meg a felperesnek, akit nem megfelelő körülmények között, nevezetesen a minimális szabad mozgástérre vonatkozó hazai szabályokat sértve tartottak fogva.[24]

A kérelmezők képviselői számos egyéb, ezzel ellentétes következtetésre okot adó ítéletet sorakoztattak fel demonstrálandó, hogy a kormány által hivatkozott bírói döntés kivételnek számít, minthogy minden más esetben a hasonló tartalmú kérelmeket elutasították a hazai bíróságok, tehát a kártérítési per nem nyújt hatékony jogorvoslati lehetőséget. Az EJEB érdeminek minősítette a hatékony jogorvoslat kérdését, és befogadhatónak ítélte a kérelmeket.

Az EJEB héttagú kamarája 2015. március 10-én fogadta el egybehangzó döntését az ügy befogadhatóságáról és érdeméről. A pilot ítélet 2015. június 10-án emelkedett jogerőre, miután a kormány nem kérte az ügy Nagykamara elé utalását.

[24] Varga és mások kontra Magyarország, 14097/12 45135/12 73712/12 34001/13 44055/13 64586/13, 2015. március 10, 40.

III. A 3. cikk megsértése

Az EJEE 3. cikk érvényesítése kapcsán az EJEB általános értelemben állapította meg, hogy az egyes kérelmek értékelése során figyelembe kell venni az eset összes körülményét, fogvatartás esetén annak időtartamát, fizikai és erkölcsi hatásait, valamint a kérelmező személyes körülményeit. Intenzív fizikai, illetve mentális szenvedés hiányában is megállapítható a megalázó bánásmód, ha az megszégyenítő, a fogvatartott emberi méltóságát sérti. A szenvedés, megszégyenítés fokának, jellegének túl kell terjednie a fogvatartásból természetszerűen adódó szenvedésen, a panaszolt bánásmódnak az emberi méltóságot kell sértenie ahhoz, hogy az EJEE 3. cikk alkalmazhatóvá váljon. A fogvatartás minősítése során a fogvatartási körülményekből adódó hatások összességét kell értékelni.

 

A zárkában biztosított mozgástér szűkös volta súlyozottan esik számításba a fogvatartási körülmények megalázó voltának megállapítása tekintetében. Az EJEB megerősítette a korábban az Ananyev és mások kontra Oroszország ügyben alkalmazott tesztet, miszerint a megfelelő mozgástér vizsgálata szempontjából a következő három tényezőt kell figyelembe venni: (1) minden fogvatartott számára saját fekvőhelyet és (2) legalább 3 m2 szabad mozgásteret kell biztosítani a zárkában, valamint (3) a zárka teljes alapterületének lehetővé kell tennie, hogy minden fogvatartott szabadon mozoghasson a bútorok között. Számos esetben találta az EJEB a 3. cikk sérelmét pusztán az alapján, hogy a minimális 3 m2 szabad mozgástér nem volt biztosítva, azonban nem írt elő abszolút érvényű normát a minimális mozgástérre vonatkozóan, minthogy a 3. cikk szempontjából egy sor további tényező releváns, úgy, mint a fogvatartás időtartama, a szabad levegőn tartózkodás ideje, és a szabadtéri foglalkozások elérhetősége, vagy a fogvatartott mentális és fizikai egészségi állapota.[25]

 

A Varga és mások kontra Magyarország ügyben a kormány nem vitatta a kérelmezők beadványában ismertetett tényeket a fogvatartás körülményei tekintetében. Az általános standardnak megfelelően, az EJEB értékelte az esetek összes körülményeit, úgy, mint a kérelmezők fogvatartásának időtartamát, a wc zárkán belüli, mindössze egy függönnyel való leválasztását, a megfelelő szellőzés hiányát, a szabad levegőn tartózkodás korlátozott voltát, és a korlátozott tisztálkodási lehetőségeket.

 

Azon kívül, hogy a kormány a kérelmezők egyetlen tényállítását sem vitatta, az EJEB figyelembe vette az érintett büntetés-végrehajtási intézetekben nemzeti és nemzetközi megfigyelő testületek által tett monitorozó látogatások alapján készített jelentéseket. Az Alapvető Jogok Biztosa által 2011-ben a Budapesti Fegyház és Börtönben, 2012-ben a márianosztrai és 2013-ban a sopronkőhidai büntetés-végrehajtási intézetben tett megfigyelő látogatásai, valamint a CPT által 2013-ban tett látogatásai, melyek a sopronkőhidai és a szegedi intézményt is érintették, további bizonyítékot jelentettek az EJEB számára a probléma szisztematikus jellegére, valamint megerősítették a kérelmezők állításait.[26]

 

Mindezek alapján az EJEB egyhangúlag állapította meg, hogy a fogvatartási körülmények súlyosabb szenvedést okoztak a kérelmezőknek, mint ami a fogvatartás tényéből természetszerűen következne, és ebből adódóan azt, hogy az EJEE 3. cikk sérelme megvalósult.[27]

[25] Uo. 68-73.

[26] Uo. 79-90.

[27] Uo. 92.

IV. A 13. cikk megsértése

Az EJEB hangsúlyozta az általánosan irányadó követelményt, amely szerint a hazai jogorvoslatnak a kérelmező számára közvetlenül elérhetőnek kell lennie, és mind elméletben, mind a gyakorlatban valóban alkalmasnak kell lennie a jogsérelem orvoslására ahhoz, hogy hatékonynak minősüljön. Amennyiben a kormány bizonyítja a jogorvoslat hatékonyságát, a kérelmezőnek kell bizonyítania, hogy igénybe vette azt, vagy indokolnia, hogy miért nem vette igénybe, és miért nem tekinthető hatékonynak az eset konkrét körülményeit figyelembe véve. A jogorvoslat igénybe vételének kötelezettsége nem abszolút, az eset konkrét körülményeinek, a hazai jogi és politikai kontextusnak és a kérelmező személyes helyzetének fényében értékelendő. A hatékonyság részét képezi, hogy a jogorvoslatnak alkalmasnak kell lennie a jogsértő állapot felszámolására, vagy a már megtörtént jogsérelem megfelelő orvoslására.

 

Az EJEB megerősítette a tárgyalt ítéletben is az embertelen, megalázó fogvatartási körülmények tekintetében addig irányadó joggyakorlatát, miszerint a jogorvoslat hatékonysága ezekben az esetekben (1) a fogvatartás materiális körülményeinek fejlesztését, és (2) a fogvatartás következményeként elszenvedett kár vagy veszteség megtérítését jelenti. A kérelmező folyamatos fogvatartása esetén a jogsértő helyzet felszámolására, az érintett szabadon bocsátását, illetve megfelelő fogvatartási körülmények közé helyezését követően kártérítésre kell irányulnia a jogorvoslatnak. A kártérítési per ezekben az esetekben önmagában nem elegendő a hatékony hazai jogorvoslat létezésének megállapításához, a jogsérelem megelőzésére irányuló eljárások is szükségesek ehhez. Az EJEE részes államainak, az EJEB értelmezése szerint, létre kell hozniuk a jogsértő bánásmód haladéktalan felszámolására irányuló hatékony kontrollmechanizmusokat. Önmagában a kártérítés lehetősége nem használható kibúvóként az EJEE 3. cikk folytonos megsértésére.[28] A kormány által hivatkozott, kártérítésre irányuló polgári peres eljárás elvileg elérhető jogorvoslati lehetőséget jelentett az EJEB értékelése szerint, a felek által felsorakoztatott ügyek mindegyikében érdemi döntést hoztak az illetékes hazai bíróságok. A panaszos javára azonban a kormány által hivatkozott egyetlen esetben döntött az első fokon ítélkező bíróság, ráadásul szembehelyezkedve a Kúria irányadó joggyakorlatával.[29] A kérelmezők által hivatkozott négy ügyben, melyekben a Kúria hozott ítéleteket 2012 és 2013 között, a legfelsőbb bírói fórum kétféle álláspontja rajzolódott ki: (1) a büntetés-végrehajtási intézetek kötelesek befogadni minden újonnan érkezőt, nem dönthetnek másként az intézmény túlzsúfoltsága esetén sem, így nem terheli őket felelősség, illetve (2) fennáll a hatóság felelőssége a személyiségi jogok megsértéséért, de minthogy összegszerűen kifejezhető kára a fogvatartottaknak ebből a helyzetből adódóan nem keletkezik, nem tartozik kártérítési felelősséggel.[30]

 

Az EJEB hét további, a Szegedi, a Debreceni és a Fővárosi Ítélőtábla előtt zajló polgári peres ügyet vett szemügyre, amelyekben az illetékes bíróság vagy a hazai jog megengedő jellegére hivatkozott,[31] vagy arra, hogy sok ember fogvatartásának természetszerű velejárója a túlzsúfoltság, más esetben a jogsérelem megállapítása mellett az igazolható kár hiányára.[32] Végeredményként egyik bíróság sem ítélt meg kártérítést az érintett panaszosoknak. Ez a hazai joggyakorlatról szerzett összkép, mely alapján az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy a kártérítési eljárás nem jelent a sérelem orvoslását és a siker reális esélyét nyújtó hatékony jogorvoslatot a kérelmezők számára.[33]

 

A kormány a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokához benyújtható panasz és az ügyészi törvényességi felügyelet adta lehetőségekre hivatkozott további hatékonynak vélt jogorvoslatként. Az EJEB ezek tekintetében a Szél kontra Magyarország ügyben hozott ítéletére hívta fel a felek figyelmét, melyben már elutasította a kormány hasonló érvelését. Jelen ügyben felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a fogvatartás jogellenességét vagy a törvénysértő hatósági gyakorlatot, illetve mulasztást felülbíráló ügyészi kontroll a zsúfolt zárkában elhelyezett fogvatartottnak is kedvez, annak következményeként csak más fogvatartott kárára küszöbölhető ki a jogsértés, és a túlzsúfoltság strukturális problémájából adódóan a büntetés-végrehajtási intézet nem érvényesíthetne több, egyidejű áthelyezési kérelmet. Ezek a jogorvoslati lehetőségek nem tekinthetők hatékonynak már csak azért sem, mert megelőző erejük sem mutatható ki a gyakorlatban. A fentiek fényében az EJEB egyhangúlag állapította meg az EJEE 13. cikk sérelmét.[34]

 

A kérelmezők igazságos elégtételre vonatkozó vagyoni és nem vagyoni kártérítési igényének kielégítésére összesen 73.900 euró, az eljárási költségek tárgyában pedig összesen 12.150 euró megfizetésére kötelezte a magyar államot.

[28] Uo. 44-49.

[29] Uo. 51-53.

[30] Uo. 18-21.

[31] A 2010 előtti szabályozás évtizedeken keresztül fogvatartottanként 6 légköbmétert és férfiak esetében 3, nők esetében 3,5 m2 mozgásteret írt elő. (6/1996. (VII. 12.) IM rendelet, 137. cikk) A rendelkezés végrehajtásának nehézségéből adódóan a kormány módosította a vonatkozó rendelkezést 2010 novemberében, amely alapján csak akkor kellett biztosítani a minimális mozgásteret, ha az „lehetséges” volt. Az Alkotmánybíróság az embertelen és megalázó bánásmód tilalmába ütközőnek ítélte a rendelkezést 32/2014. (XI. 3.) sz. határozatában, és 2015. március 31-el hatályon kívül helyezte azt. A hatályos 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet ennek megfelelően kötelező jelleggel rendelkezik a fenti normáról.

[32] Varga és mások…, 23-29.

[33] Uo. 54-59.

[34] Uo. 60-65.

V. A 46. cikk alkalmazása

Az EJEE bármely részes államában fennálló, az EJEB ítélkezésének tárgyává váló strukturális problémák hatékony kezelésének elősegítését célozza a pilot ítélet intézménye, melyet az EJEB a jelen ügyben is kibocsátott. Lehetőséget ad ez a megoldás a tagállamok számára, hogy hazai színtéren orvosolják a szisztematikus problémából adódó magas számú egyéni jogsérelmet. Másfelől a szélsőséges ügyteher problémájának kezelését, az EJEB hatékonyságának növelését célozta a pilot eljárás bevezetése. Indokolta ezt a lépést az is, hogy az EJEB-hez beérkező kérelmek egy jelentős része egy adott tagállamban létező, rendszerszintű problémával áll összefüggésben. A pilot eljárás nem kizárólag az aktuális kérelmező számára nyújt nemzetközi jogorvoslatot, hanem az általános probléma megoldására is sarkallja az érintett államot. A jogintézmény létrehozását az EJEB indítványozta az EJEE 14. kiegészítő jegyzőkönyvének szövegezése során, a Broniowski kontra Lengyelország ügyben alkalmazta először, és 2011-ben jelent meg az EJEB ügyrendjének 61. cikk alatt.[35] A pilot eljárás során az EJEE 46. cikk felhatalmazása alapján az EJEB megjelöli az egyezménysértéshez vezető belső jogi rendelkezést, illetve hiányosságot; speciális és általános intézkedéseket javasol az állam számára; ezek foganatosítására határidőt tűzhet.

Általános és speciális intézkedéseket bármely eljárásban alkalmazhat az EJEB. Speciális intézkedésként kötelezheti az elmarasztalt államot (1) a jogsértő helyzet felszámolására, (2) az eredeti állapot helyreállítására, és/vagy (3) igazságos elégtétel megfizetésére. Az általános intézkedések célja, hogy megelőzzék a jövőben előforduló egyezménysértést, az államot a strukturális problémák felszámolására kötelezve. A fogvatartási körülmények kapcsán ezek lehetnek a fogvatartási körülmények fejlesztésének, a túlzsúfoltságot súlyosbító előzetes letartóztatás legszükségesebb esetekben való alkalmazásának előírása, vagy éppen arra vonatkozó javaslat, hogy egyéniesített jogorvoslatként az embertelen körülmények között töltött napokat többszörösen számítsák be a szabadságvesztés időtartamába.[36]

A pilot eljárásban az EJEB felfüggesztheti az igazságos elégtétel kérdését, valamint a megítélt ügyhöz hasonló tartalmú kérelmek elbírálását. Ez utóbbiak folytatása, vagy az ügylajstromból való végleges törlése azon múlik, hogy az érintett állam eleget tesz-e az EJEB által előírt kötelezettségeknek, és kiküszöböli-e a rendszerszinten jelentkező, jogsértő problémát. A pilot ítéletek alkotása igen ritka, évente néhány ügyre korlátozódik, és leggyakrabban az EJEE 6. cikk (tisztességes tárgyaláshoz való jog) és az EJEE 1. kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikk (tulajdon védelme) tárgyában történik.[37] Az eddig született pilot ítéletekben az EJEB mind az általános, mind a speciális intézkedések előírásának jogkörét gyakorolta. Előbbire példa az állam kötelezése kártérítési jogorvoslat bevezetésére a kisajátított tulajdon ellenében, vallási hovatartozás személyi igazolványban történő feltüntetése gyakorlatának eltörlésére, vagy az előzetes letartóztatás hosszához kapcsolódó szisztematikus problémák felszámolására; utóbbira példa egy jogsértő büntetőeljárás ismételt lefolytatásának, illetve egy súlyos jogsértés áldozatául esett fogvatartott haladéktalan szabadon bocsátásának előírása.[38]

A pilot ítéletek végrehajtását is az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága felügyeli, folyamatos dialógust folytatva a jogsértést kiküszöbölni igyekvő állammal. A releváns nemzeti és nemzetközi szereplők közötti párbeszéd már a pilot eljárásnak is erőssége, a szisztematikus problémák hiteles vizsgálata érdekében az EJEB gondosan „meghallgatja” az eljárás alá vont államot, ha szükséges, egyéb érintett tagállamokat, szakmailag érintett civil szervezeteket. A pilot ítélet kihirdetését követően pedig az elmarasztalt állam a Miniszteri Bizottság elé terjeszti a jogorvoslatra irányuló terveit tartalmazó akciótervet, melyet a Bizottság a honlapján tesz nyilvánossá. A Bizottság adott esetben érdemi segítséget is nyújt az érintett államnak, az akcióterv készítését elősegítő szakmai véleménnyel, az Európa Tanács egyéb szerveivel, civil szervezetekkel való tárgyalások szervezésével.[39]

A jelen ügyre visszatérve, az EJEB már megállapította a magyar állam felelősségét az EJEE 3. cikk sérelméért hasonló fogvatartási körülmények miatt négy korábbi ítéletében,[40] valamint a 13. cikk sérelmét két korábbi, hasonló ügyben.[41] Másfelől figyelembe vette az EJEB azt a tényt, hogy az ítélet meghozatalának időpontjáig hozzávetőlegesen 450 érdemben vizsgálható, fogvatartási körülményekhez kapcsolódó kérelem érkezett be a bírósághoz, amit további jelzésértékű tényként értékelt a strukturális probléma létezésére nézve. A korábbi ítéletekben tárgyalt ügyek, valamint a jelen ügy az ország különböző földrajzi régióiban működő büntetés-végrehajtási intézeteket érintettek, nem elszigetelt esetek voltak, és mindenhol hasonló problémákról, megalázó fogvatartási körülményekről árulkodtak. Mindezekre tekintettel az EJEB indokoltnak tartotta lefolytatni a pilot eljárást.[42]

Az EJEB arra kötelezte a magyar államot, hogy hozza meg a szükséges általános és egyedi intézkedéseket, melyek a jogsértő helyzet felszámolását szolgálják. A végrehajtás érdekében hozott intézkedések megválasztása tekintetében – az ítéletben szereplő következtetésekkel összhangban és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának felügyelete mellett – a magyar államnak teljes körű döntési szabadsága van. Az EJEB hangsúlyozta, nem feladata és nem tartozik hatáskörébe, hogy konkrét iránymutatást adjon a kormány számára arra nézve, hogy miként lenne érdemes átszervezni a büntetőpolitikát és a börtönrendszert, ez az állam szuverenitásának körébe tartozik. Ugyanakkor felhívta a kormány figyelmét arra, hogy 2013 végén több mint 5000 fogvatartott volt előzetes letartóztatásban Magyarországon, ami indokolttá teheti az alternatív, szabadságelvonással nem járó kényszerintézkedések (pl. házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom) gyakoribb alkalmazását a büntetés-végrehajtási intézetek telítettségének csökkentése érdekében és a Miniszteri Bizottság ajánlásaival összhangban. Hasonlóképpen érintetlenül hagyta az állam diszkrecionális jogkörét a fogvatartási körülményekhez kapcsolódó hazai hatékony jogorvoslati lehetőségek megteremtése tekintetében. Felhívta ugyanakkor a figyelmet az Ananyev és mások kontra Oroszország ügyben tett, korábbi javaslataira.[43]

Bár az EJEB nem tűzött ki határidőt a problémák felszámolására, nyomatékosította, hogy az államnak törekednie kell a mielőbbi és mind elméletben, mind gyakorlatban igazolhatóan hatékony megoldásra. Arra nézve szabta meg az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 6 hónapos határidőt, hogy a kormány elkészítse az EJEE 3. és 13. cikk sérelmét megvalósító, szisztematikus problémák felszámolását célzó, átfogó reformok alapját képező akciótervet. Erre a kötelezettségére azzal kívánja emlékeztetni a kormányt, hogy a beérkező, hasonló fogvatartási körülményekből fakadó kérelmek elbírálását nem függesztette fel, azokban az ügyekben is folytatja az eljárást.[44]

[35] Lásd erről: Kádár András Kristóf – Karsai Dániel: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga a gyakorlat számára (Budapest: Novissima Kiadó 2013) 123-128; Szemesi Sándor: „Az emberi jogok európai őrének új fegyvere: a pilot judgment eljárás a strasbourgi bíróság gyakorlatában” Jog-Állam-Politika, 2013/4, 47-63.

[36] Ananyev és mások kontra Oroszország, 42525/07, 60800/08, 2012. január 10.

[37] A 2013 augusztusáig hozott pilot ítéletek táblázatos összefoglalójáért lásd: Szemesi (2013) 53-55.

[38] Lásd Harris (2014) 163-164.

[39] A pilot eljárás dialógusban rejlő előnyeiről bővebben lásd: Janneke Gerards: „The pilot judgment procedure before the European Court of Human Rights as an instrument for dialogue” in M. Claes – P. Popelier (szerk.): Constitutional Conversations in Europe (Brüsszel: Intersentia 2012)

[40] Szél kontra Magyarország, 30221/06, 2011. június 7; Kovács István Gábor kontra Magyarország, 15707/10, 2012. január 17; Hagyó kontra Magyarország, 52624/10, 2013. április 23; Fehér kontra Magyarország, 69095/10, 2013. július 2.

[41] Szél kontra Magyarország (ld. fent), Hagyó kontra Magyarország (ld. fent)

[42] Varga és mások…, 98-100.

[43] Uo. 101-110.

[44] Uo. 111-116.

Nem egyedülálló ez a döntés, hiszen a hasonlóképpen fogvatartási körülmények miatt, az Ananyev kontra Oroszország ügyben hozott pilot ítéletében is ennek megfelelően járt el az EJEB, nem függesztette fel a kérelmek elbírálását. Az orosz államot elmarasztaló pilot ítélet érdekes összehasonlítási alapot teremt arra nézve is, hogy az EJEB milyen okok alapján döntött a pilot eljárás mellett a jelen ügyben: az ítélethozatalt megelőző 10 évben több mint 80 ügyben hozott ítéletet, megalázó bánásmódnak minősítve az orosz börtönökben talált fogvatartási körülményeket, valamint több mint 250 kérelem tárgyában volt függőben az EJEB eljárása.

VI. Az ítélet utóélete

Az EJEB által hozott pilot ítélet átfogó reformokra sarkallja a magyar kormányt. Arra kötelezi, hogy számolja fel a mintegy 18.000 fogvatartott elhelyezését biztosító büntetés-végrehajtási rendszerben található megalázó körülményeket. (A háttéranyag jelen fejezete a jogorvoslati kérdésektől eltekintve, kizárólag a túlzsúfoltságot eredményező fizikai körülmények javítására irányuló törekvéseket foglalja össze.) A magyarországi börtönök évek óta növekvő túlzsúfoltsággal működnek, a 2011. évi 133%-os átlagos telítettség 2014-ben már 143%-os arányt ért el.[45] A büntetés-végrehajtási intézetekben lévő túlzsúfoltságról és aggályos fogvatartási körülményekről tanúskodnak az ítéletben is hivatkozott CPT és az Alapvető Jogok Biztosa által kibocsátott jelentések, valamint a Magyar Helsinki Bizottság börtönmegfigyelő programjának jelentései is.[46]

A kormány akcióterve 2015. december 9-én készült el, melyben 899 új férőhely létesítéséről számolt be:

  • Budapesti Fegyház és Börtön: 44 férőhely – 16 férőhely (új osztályterem létesítése eredményeként)
  • Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet martonvásári objektuma: 126 férőhely
  • Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet: 676 férőhely
  • Váci Fegyház és Börtön: 32 férőhely
  • Márianosztrai Fegyház és Börtön: 37 férőhely

A kormány 2016. július 1-i, aktualizált akcióterve a következő férőhely-létesítésről szóló tervekről számol be:

  • Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Solti Objektum: 108 férőhely (2016)
  • Váci Fegyház és Börtön: 88 férőhely (2016)
  • Márianosztrai Fegyház és Börtön: 38 férőhely (2016)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet szirmabesenyői telephelye: 500 fős új objektum építése (2017)
  • Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet: 140 férőhely (2019-ig)
  • Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet: 500 fős új objektum építése (2019-ig)
  • További új objektumok építése (2019-ig): Kunmadaras (1000 férőhely), Ózd, Csenger, Komló, Kemecse (500-500 férőhely)

A kormány az új börtönök építésével kívánja felszámolni a túlzsúfoltság problémáját, tűzoltásszerűen pedig a börtönök közötti arányos elhelyezés eszközével él a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. Az utóbbi eszköz, az ún. telítettség-kiegyenlítő program nyilvánvalóan addig tűnik jó megoldásnak az intézményi telítettség szempontjából, amíg a célintézményben nem vezet túlzsúfoltsághoz. Másfelől aggályokat ébreszt a fogvatartotti jogok és a reintegrációs célok szempontjából, minthogy a családtagokkal való rendszeres kapcsolattartást ellehetetlenítheti, hiszen előfordulhat, hogy a fogvatartott olyan intézetbe kerül, amely a lakóhelyétől több száz kilométerre van, és sok szegényebb család nem engedheti meg magának azt a többletköltséget vagy időkiesést, amit a fogvatartott meglátogatása eredményezne.

A férőhelybővítés jogorvoslati erejét gyengíti a tény, hogy a fogvatartotti szám folyamatosan emelkedik a szigorodó büntetőpolitikának, a „középmértékre” és a „három csapásra” vonatkozó szabálynak, a szabálysértési elzárás és a büntetőjogi elzárás új intézményeinek, valamint a szabadságelvonással járó kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás gyakori alkalmazásának köszönhetően. (Az előzetes letartóztatásban lévő fogvatartottak aránya az elmúlt években 30% körül volt, és bár ez az arány a 2014-es adatok szerint csökkent, egyelőre nem lehet látni, a csökkenés folyamatos tendenciává válik-e.[47]) Kérdéses, hogy a férőhelybővítés lépést tud-e tartani az emelkedő fogvatartotti számmal. Ez a magas költségekkel járó megoldás csak hosszútávon tudja kifejteni a hatását, és csak abban az esetben, ha megállna a fogvatartotti szám emelkedése. Az EJEB által a pilot ítéletben javasolt megoldás, az alternatív, szabadságelvonással nem járó és költségkímélő kényszerintézkedések (pl. házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom) nagyobb arányban történő alkalmazása tehát megfontolandó, a szigorodó büntetőpolitika jegyében hozott, fent említett jogalkotói intézkedések hatékonyságának felülvizsgálatával együtt. Ebbe az irányba mutat a CPT 2013. évi jelentésében szereplő javaslat is, miszerint „a további férőhelyek létesítése önmagában nem jelent hosszú távú megoldást. Az egyedüli életképes megoldás a túlzsúfoltság megfékezésére olyan szakpolitikai intézkedések foganatosítása, melyek korlátozzák vagy csökkentik a szabadságelvonással sújtott személyek számát. A legfőbb prioritás, hogy a szabadságfelvonás valóban a legvégső eszköz legyen.”[48]

[45] Lásd erről a Magyar Helsinki Bizottság EJEB elé terjesztett beadványait:

http://helsinki.hu/wp-content/uploads/HU_HHC_Rule_9_communication_Szel_Kovacs_v_Hungary.pdf http://helsinki.hu/wp-content/uploads/HU_HHC_Rule_9_communication_Szel_Kovacs_v_Hungary_ADDENDUM.pdf

[46] http://helsinki.hu/jelentesek-a-buntetes-vegrehajtasi-intezetekben-tett-latogatasokrol

[47] Az előzetes letartóztatás és a házi őrizet/lakhelyelhagyási tilalom elrendelésének gyakorlatáról lásd az Legfőbb Ügyészség tájékoztatóját: http://mklu.hu/repository/mkudok2832.pdf 49. o.; a büntetés-végrehajtási rendszerben megjelenő arányokat lásd itt: http://bv.gov.hu/sajtoszoba

[48] http://www.cpt.coe.int/documents/hun/2014-13-inf-eng.htm 39. cikk

ISMERTETŐ

Mindenkit megillet az emberi méltóság védelme? Hogyan érvényesül a fogvatartottak esetében? Mennyire zsúfoltak a magyar börtönök? Hová kerül, aki jogosítvány nélküli vezetésért szabálysértési elzárásba kerül? Az oktatási segédanyag betekintést nyújt a magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekben fennálló állapotokba, amit a hallgatók megvitathatnak az embertelen, megalázó bánásmód tilalmának érvényesülése szempontjából. A segédanyag elsősorban joghallgatókat céloz, akik konkrét büntetés-végrehajtási intézményekben talált körülményeket értékelhetnek kiscsoportos foglalkozás keretében az Emberi Jogok Európai Bírósága által megállapított standardok szemszögéből.

TANSEGÉDLET

ELŐADÁS

JELENTÉSKIVONAT I. a kiscsoportos foglalkozáshoz

JELENTÉSKIVONAT II. a kiscsoportos foglalkozáshoz

Kapcsolódó anyagok
atlatszo_mediaszabadsag-1kozerdeku_adatigenyles-1