Igazságos Mátyás király?

ÚTMUTATÓ

ÚTMUTATÓ

Célközönség:

16-17 éves középiskolai tanulók

Oktatási célok:

Cél, hogy a modul végére a tanulók…

  • ismerjék fel az adópolitika hatékonysága és moralitása közötti különbséget, legyenek képesek megkülönböztetni e két értékelési megközelítés közötti különbséget;
  • ismerjék fel, hogy az adópolitika megítélésének számos morális szempontja lehet;
  • ismerjenek meg és legyenek képesek rekonstruálni több, az adókivetés moralitására vonatkozó szempontot, érvet;
  • egynél több szempont figyelembe vételével alkossák meg saját morális álláspontjukat arról, hogy Hunyadi Mátyás adópolitikája igazságos volt-e;
  • ismerjék fel, hogy a modul keretében megismert morális szempontok a modern, demokratikus jogállamokban is alkalmazhatók az adópolitikákról folytatott morális vitákban

Feltételezett előismeretek:

  • Mátyás király politikája és gazdaságpolitikája főbb elemeinek ismerete a középiskolai történelemoktatás alapján: hódító háborúk, törökellenes hadakozás alacsony prioritása, kulturális fejlődés, állami bevételek jelentős növelése

Tantárgyi kapcsolatok:

  • erkölcstan
  • történelem
  • társadalomismeret

 

1.  Óra: A trónra kerülő Mátyás király adótörvényei

Tevékenység Időkeret Cél Leírás Eszközigény
1. Bevezetés 10p Motiválás,

a téma bevezetése;

a közpolitika leíró és morális értékelő jellemzése közötti különbségtétel bevezetése.

(1)  Az óra céljának frontális ismertetése: az adópolitikának morális megítélése is lehetséges, ezzel fogunk foglalkozni elsősorban Mátyás király kapcsán.

(2)  Egyedül: Írjátok le: Mi az első öt szó vagy kifejezés, ami eszetekbe jut Mátyás király politikájáról?

(3)  Párban: Beszéljétek meg, miért ez az öt kifejezés jellemzi?

(4)  Frontálisan: Példák szétszedése két oszlopban: egyikbe morális értékelés (pl. igazságos, jó, zsarnoki, hatékony, gazdaságot élénkítő), másikba leíró (pl. központosított, hódító, kultúra-fejlesztő)

Tanulók: papír, írószer Tanár. tábla, kréta
2. Adómentesség 15p A közteherviselés általánosságának tudatosítása; reflektálás az adómentesség morális indokoltságéra; az önkényesség és indokolatlanság fogalmainak bevezetése. (1)  Osszuk a tanulócsoportot párokra vagy 3 fős csoportokra. Frontálisan:

Mindenki olvassa el a törvénycikkeket. Beszéljük át együtt, hogy mit jelentenek.

Tisztázó kérdések: Senki sem szedhet adót a nemesektől az V. tc. alapján, vagy csak a király nem? A tanulók fizetnek hadiadót? És vámot? stb.

(2)  A tanulók párokban válaszolnak az a)-c) kérdésre.

(3)  Frontális megbeszélés: táblára két oszlop, tanuló

– nemes; mindkettő alá két aloszlop: mentesüljön; NE mentesüljön. Szempontokat alájuk.

Kérdések:

a)  Melyik szempontok morálisak, és melyek más jellegűek ezek közül?

b)  Gondoljátok-e, hogy valamelyik csoportot önkényesen, jó ok nélkül mentesítették?

Tanuló: írószer Tanár:

Nyomtatott feladatlap, 1 pld / tanuló

 

c) Mit jelent az, hogy “önkényes”?
3. 15p A közteherviselés morális (1) Osszuk a tanulócsoportot új párokra vagy 3 fős Tanuló: írószer
Közteherviselés szükségességének tudatosítása, csoportokra. Frontálisan: Tanár:
az államcélok morális Beszéljük át együtt nagyvonalakban, hogy mire Nyomtatott feladatlap,
szükségességének tudatosítása. költötte Mátyás az állami bevételeket, és milyen 1 pld / tanuló
forrásból származtak az állami bevételek.
Tisztázó kérdések: Honvédő háborúkra költött-e?
Kultúrára költött-e? Pl. mire? Volt-e állami
tulajdonból származó bevétel? stb.
(2) A tanulók párokban válaszolnak az a)-d)
kérdésre.
(3) Frontális megbeszélés: táblára két oszlop:
bevételi források (pl. adók, állami tulajdon haszna
stb.) – költési célok (pl. honvédelem, kultúra stb.);
mindkettő alá két aloszlop: Mátyás-kori Mo.; modern
államok. Válaszokat alájuk.
Kérdések:
a) Nagyok a különbségek a szerintetek feltétlenül
szükséges, régi és mai költési célok között?
b) Lehetséges lenne adóztatás, vámszedés nélkül a
legtöbb államnak megvalósítani a feltétlenül
szükséges célokat?
c) Lehetséges igazságos, jó állam, amelyik nem
valósítja meg ezeket a célokat?
4. Házi feladat: 5p A közösségi politikai célok és az Frontálisan megbeszélni: Mi az a közteherviselés? Tanár:
Közteherviselés egyéni értékek közötti feszültség Kiemelni: a tanulók hozzák magukkal a kész Nyomtatott feladatlap,
és lelkiismereti tudatosítása; a kettő közötti feladatot a modul következő órájára. 1 pld / tanuló
szabadság konfliktusok többféle feloldási
lehetőségének tudatosítása; a
közteherviselés morális terhének
Mátyás korától való
elvonatkoztatása.

 

 

 

2. Óra: Mátyás király kései uralkodásának adópolitikája

 

Tevékenység Időkeret Cél Leírás Eszközigény
1. Bevezetés 10p Fonal felvétele,

a házi feladatban felvetett gondolatok megbeszélése, a házi feladat és Mátyás összekapcsolása.

(1)  Az óra céljának frontális ismertetése: Mátyás király adópolitikának morális megítéléséhez további szempontokat azonosítunk.

(2)  Párban: Beszéljétek meg:

a) Mi a válaszotok a HF-ban feltett kérdésre, és

miért?

a) Miben nem értetek egyet? Meg tudta győzni egyikőtök a másikat?

(3)  Frontálisan:

(a)  Szempontok szétszedése két oszlopba: egyikbe a lelkiismereti adóelkerülés melletti, a másikban az ellene szóló szempontok (pl.: soha nem fogunk mindenben egyetérteni, de kellenek közös politikai célok; a hazát védő háború mindenkit véd).

(b)  Kiemeljük: léteznek köztes válaszok is. Pl. egyes esetekben morálisan elfogadható az ilyesmi (pl. támadó háborúk nem támogatása), más esetekben morálisan elfogadhatatlan (pl. védekező háború nem támogatása)

(c)  Párhuzam: Mátyás háborúi is főként Nyugat felé hódító háborúk voltak, nem pedig (a török elleni) védekező háborúk, minden adófizetőnek állnia kellett – kérdés, hogy ez igazságos-e.

Tanulók: házi feladatot tartalmazó füzet

Tanár. tábla, kréta

2. Az adóterhek eloszlása 15p A közterhekben való részesedés néhány lehetséges morális szempontjainak tudatosítása; a közterhek felhasználási célja és igazságossága közötti összefüggések tisztázása. Mozaik:

(1)  Osszuk a tanulócsoportot A és B párokra. Osszuk ki a feladatlapokat, és ellenőrizzük, hogy a tanulók tudják-e: kizárólag a nekik kitűzött oldal melletti érvelés a feladat. Pármunka.

(2)  A pármunkát követően osszuk a tanulócsoportot

Tanuló: írószer Tanár:

Nyomtatott feladatlap, 1 pld / tanuló

 

olyan új párokra, amelyek egyik tagja egy A párhoz tartozott, másik tagja pedig egy B párhoz.

Ismertessük az új feladatot: az érvek és ellenérvek alapján összítélet alkotása. Pármunka.

(3) Hallgassunk meg frontálisan néhány szempontot, az összítéletek melletti érveket.

3. Az adózás változása 15p A tervezhetőség, kiszámíthatóság, és az ezekkel versengő értékek jelentőségének tudatosítása az adópolitika alakításának morális értékelésében. Mozaik:

(1)  Osszuk a tanulócsoportot A és B párokra. Osszuk ki a feladatlapokat, és ellenőrizzük, hogy a tanulók tudják-e: kizárólag a nekik kitűzött szituáció átgondolása a feladat – nem kizárólag, de legalább a megadott szempontok alapján. Pármunka.

(2)  A pármunkát követően osszuk a tanulócsoportot olyan új párokra, amelyek egyik tagja egy A párhoz tartozott, másik tagja pedig egy B párhoz. Ismertessük az új feladatot: az érvek és ellenérvek alapján összítélet alkotása. Pármunka.

(3)  Hallgassunk meg frontálisan néhány szempontot, az összítéletek melletti érveket.

Tanuló: írószer Tanár:

Nyomtatott feladatlap, 1 pld / tanuló

4. Házi feladat: Közteherviselés és korrupció 5p Az adójövedelmek átlátható, közcélú felhasználása jelentőségének tudatosítása; a közvagyon és a magánvagyon közti különbség tudatosítása; reflektálás a közvagyon magánvagyonként kezelésének jelentőségére az adófizető állampolgár morális kötelességeinek szempontjából. A házi feladat kiosztása, frontális ismertetése. Tanár:

Nyomtatott feladatlap, 1 pld / tanuló

TANSEGÉDLET:  Adózás, közteherviselés, igazságosság

I. Erkölcsi kérdés?

Az újságokban, TV-ben gyakran hallani arról, hogy egy új vagy régi adó magas, alacsony, nem hoz nagy bevételt az államnak, vagy éppen egyedülállóan magas Európában (mint a magyar ÁFA, amelyet szinte minden termék vagy szolgáltatás vételekor fizetsz te is). Arról is sokat lehet hallani, hogy az állam keveset vagy sokat költ ilyen vagy olyan célra. Ezek a tények önmagában nem határozzák meg, hogy egy adó vagy az állam költekezése jó-e vagy sem. Gondolj bele: mindegy, hogy egy ember magas vagy alacsony, lehet jobb és rosszabb ember is. Még a kiugróan magas emberek is lehetnek jobbak és rosszabbak. Ezek a leírások – magas vagy alacsony az adó stb. – tehát önmagukban nem segítenek nekünk értékelni: jó-e az, ahogy az állam adóztat, vagy az, ahogyan költi a pénzt. Nézzük meg, mi alapján lehet értékelni egy állam adópolitikáját!

Sokféleképpen értékelhetjük az adókat – nézzünk néhány lehetséges szempontot!

a) Jól járok-e velük? Amikor a hétköznapokban jónak vagy rossznak ítéljük meg az adókat, sokszor ilyen kérdésekre válaszolunk: Nekem vagy a családomnak többet kell fizetnünk, mint tavaly? Több marad a fizetésemből? stb. – Ezek a kérdések önérdek alapján értékelik az adókat. Nem hiba, ha önérdek alapján értékelünk egy politikai döntést, törvényt, szabályt, mint amilyen egy új adó bevezetése. Sőt: az adók például mindannyiunk életét érintik. Az, hogy az államnak mikor mennyit kell fizetnünk, alapvetően befolyásolja, hogy szükségleteink kielégítésére, magáncéljainkra mennyi pénzünk marad. Az önérdekű értékelés nem önzőség – de nem is az egyetlen lehetséges és fontos értékelési

b) Jók-e a gazdaságnak? Van, aki szerint az alacsony adók arra ösztönzik az embereket és a cégeket, hogy többet termeljenek. Akik így gondolják, azok szerint a gazdaságnak jobbak az alacsonyabb adók. Az emberek így ugyanis többet termelnek, azaz fejlődik a gazdaság. Akik ezzel egyetértenek, azok szerint a cégek, emberek így gondolkodnak: Ha többet tarthatok meg a pénzemből, amiért dolgozom, szívesebben dolgozom többet.

Mások szerint viszont jobbak a magasabb adók, mert akkor az államnak lesz elég pénze, és nem kell annyi hitelt felvennie. Akik így gondolják, azok szerint a gazdaságnak jobbak a magasabb adók, mert a magasabb adót szedő állam az adóbevételeknek köszönhetően kevésbé adósodik el.

A fenti példákból is látszik: egyféle tényt – pl. azt, hogy alacsonyak az adók – többféleképp is értékelhetünk. Ez akkor is igaz, ha ugyanazon szempont alapján értékelünk: most például aszerint, hogy a magasabb adók jót tesznek-e a gazdaságnak.

c) Igazságosak-e? Van, aki szerint az alacsony adók igazságosak, mert aki megdolgozott a pénzéért, az megérdemli, hogy a pénzt megtarthassa. Mások szerint a magasabb adók az igazságosak. Például azért, mert egy államban vannak olyan közös céljaink – mondjuk az oktatás, egészségügyi ellátás biztosítása mindenkinek –, amelyekhez mindenkinek hozzá kell járulnia. Később részletesebben is foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy az adóztatás mikor, miért, milyen feltételek között igazságos-e vagy sem. De már most is látjuk: az adóztatás mértéke – és sok más vonatkozása is – erkölcsi kérdés is, vagy más szóval: morális kérdés.

Az igazságosság az adózási szabályok önálló értékelési szempontja, és nem azonos egyik fenti szemponttal sem. Egyrészt: az igazságosság és az önérdek néha ütköznek. Például lehet, hogy igazságos, ha magasabb adót fizet, aki több pénzt keres. De ettől még neki nem jó a magasabb adó: mindenkinek az az önérdeke, hogy kevesebb adót fizessen, és többet tartson meg a fizetéséből. Másrészt: az igazságos adórendszer nem feltétlenül a legjobb a gazdaságnak. Például előfordulhat, hogy az alacsony adók jók a gazdaságnak, de igazságtalanok.

Erkölcsi szempontból értékelünk, amikor azt kérdezzük: valami igazságos-e, morálisan helyes-e, valamit meg kellene-e tennünk. Igazságos-e, hogy Rozi, akinek van otthon számítógépe, fele olyan gyorsan el tud készülni a házi feladattal, mint Peti, akinek nincsen otthon számítógépe? Helyes-e a tanulókat mentesíteni az adózás alól? Kellene-e akkor is adót fizetned, ha az állam szerinted rosszul használja fel a pénzeket? Ezek mind erkölcsi kérdések. Ebben a fejezetben azt nézzük meg, milyen szempontok alapján tudunk egy adózási szabályozást erkölcsi alapon értékelni. Több példát is megvizsgálunk majd, de az órákon tanult, ebben a fejezetben is hangsúlyozott szempontok alapján bármilyen állam adózási szabályait tudod majd értékelni – akár mai államról van szó, akár egy rég letűnt birodalomról!

A legtöbb erkölcsi kérdés vitatható: sok lehetséges válasz létezik. Honnan tudhatjuk tehát, melyik válasz jobb a sok lehetséges válasz közül? Úgy, hogy megnézzük: melyik választ támogatják jobb érvek. Ebben a fejezetben nem fogjuk neked megmondani, mik a helyes válaszok az adózással kapcsolatos erkölcsi kérdésekre. Ehelyett különböző érveket fogunk bemutatni, más érveket pedig kritizálni, egy-egy adópolitika, adózási szabályozás igazságossága, erkölcsössége mellett vagy ellen. Az erkölcsi állásfoglalás mindig a te feladatod lesz, részben a fejezetben bemutatott szempontok alapján, részben pedig azok továbbgondolásával.

II. Az adómentesség

Az adózás teher. Talán hallottad is azt a kifejezést, hogy “adóteher”. Ha nem adóznánk, a jövedelmünk – munkabérünk, örökségünk stb. – egy részét teljesen magunknak tarthatnánk meg: arra és úgy költenénk el, amire csak szeretnénk. Az adózás nem önkéntes, hanem kötelező tehervállalás, amely alól senki nem bújhat ki pusztán azért, mert az érdekeinek nem kedvez (vagyis puszta önérdekből). De akkor ki az, aki mégis mentesülhet az adózás terhe alól, és miért? Ki az, akinek többet, és ki az, akinek kevesebbet kell vállalnia ebből a teherből? Az adóterhek alóli mentesülés – röviden: az adómentesség –erkölcsileg is értékelhető: igazságos-e, hogy valakinek nem kell adót fizetnie, míg másoknak kell?

Az adózási kötelezettség általánossága. Az adómentesség első ránézésre erkölcsileg gyanús lehet. Hogy van az, hogy egyeseknek nem kell kivennie a részét a közös terhekből? Az adózásból az állam szolgáltatásokat biztosít. A pénzünkből például utak épülnek, rendőrök vigyáznak a közbiztonságra, mindenki biztosítják az általános iskola elvégzését stb. Ezekből a szolgáltatásokból mindenki részesül. Akkor pedig az tűnik igazságosnak, ha mindenki kiveszi a részét az adózásból. Az adózás tehát e gondolatmenet szerint akkor igazságos, ha nem csak egyesek kötelezettsége, hanem általános, mindenkire vonatkozó kötelezettség, ami alól senkinek sincs kibúvó. Ha egyes esetekben valamiért mégis igazságos az adómentesség, ezek az esetek inkább kivételek az általánosság főszabálya alól. A kivétel, az adómentesség igazságosságát minden esetben külön érvekkel kell alátámasztani.

Az indok jelentősége. Miért lehetnek igazságosak a kivételek? Valamilyen jó erkölcsi indoknak kell szólnia amellett, hogy igazságos legyen: egyesek nem fizetnek adót. Például a tanulók általában amúgy is kevesebbet keresnek munkával, mint a felnőttek. Egyesek szerint pedig igazságos, hogy aki más módon hozzájárul a közösséghez, az ne fizessen adót. A tanulók – mondhatjuk – azzal járulnak hozzá tanulmányaik alatt a közösséghez, hogy magukat képzik. Így később jó munkaerő lesznek, és sok adót tudnak majd fizetni. A tanulmányaik alatt kimaradt hozzájárulásukat tehát később bőven pótolják. Ezért lehet igazságos, ha a tanulók mentesülnek az adók alól.

Mások szerint viszont mindenkinek a saját döntéseiért kell vállalnia a felelősséget. A tanulók – egy bizonyos kor felett – pedig maguk dönthetik el: tanulnak vagy dolgoznak. Ezért a tanulók saját döntésük miatt keresnek kevesebbet, mint a felnőttek, hiszen tanulás helyett dolgozhatnának, pénzt kereshetnének. Akik tehát az egyéni felelősséget hangsúlyozzák, azok úgy kell gondolják: legalábbis a tankötelezettség után igazságtalan, ha a tanulók adómentességet élveznek.

Te melyik érvvel értesz egyet?

Igazságos vagy igazságtalan, ha a tanulók mentesülnek az adózás alól?

Akármelyik érvet tartod is helyesnek, a tanulók – vagy bárki más – adómentessége csak akkor igazságos, ha erős érv vagy érvek szólnak amellett, hogy kivételt tegyünk velük.

Az önkényesség igazságtalan. Önkényesnek nevezzük az olyan döntéseket, amelyeket valaki kénye-kedve szerint hozott meg, és amelyek mellett nem szólnak erkölcsi érvek. Egy uralkodó például önkényesen jár el, ha mentesítheti az adózás alól saját magát, vagy a szűk családját, vagy a kedvenc sportcsapatát. Nincs semmilyen különleges méltánylást érdemlő körülmény, amely miatt az előbbieknek ne kellene kivenniük a részüket az adózás közös terhének viselése alól. Ha mégis van ilyen körülmény, akkor az adómentesség nem önkényes. Ha a király lánya azért nem fizet adót, mert tanuló, nem pedig pusztán azért, mert ő a király lánya, akkor a mentesség nem önkényes.

Az államok nevében hozott önkényes döntések igazságtalanok. Demokráciákban az állami döntések – például az, hogy ki mentesülhet az adófizetés alól – soha nem önkényesek. A középkori Európában a nemesek – pusztán származásuk miatt – sokféle adó alól mentesültek. De a nemesi származás önmagában nem erkölcsi indok. A nemesek történeti adómentessége tehát önkényes, indokolatlan, és ezért igazságtalan.

III. Közteherviselés

Egy állam adópolitikájának igazságossága nem csak attól függ, hogy indokolatlanul senki nem bújik-e ki a fizetési kötelezettség alól. Amikor arról vitatkozunk, igazságos-e egy adópolitika, sokszor nem (csak) arról vitázunk, hogyan, kitől vagy mennyi pénzt szed be az állam. Az adófizetés részben attól válhat erkölcsileg elfogadhatóvá, hogy az állam a befizetett adókat megfelelő célokra költi. Arról sokan sokfélét gondolhatunk, hogy milyen célok megfelelően. Egy valami azonban biztos: az adóteher csak akkor lehet igazságos, ha a politikai közösség céljait szolgálja – vagyis közcélokat, nem pedig magáncélokat. Diktatúrákra jellemző, hogy az adófizetés nem (csak) közterheket ró az állampolgárokra, hanem például a diktátor a saját autóját, palotáját, ruháit is az állampolgári adókból fizeti. Demokráciákban ilyen nem fordulhat elő: az adóteherrel az állampolgárok közterhet viselnek. Csak ezért igazságos az állampolgárokat arra kötelezni, hogy adót fizessenek.

Az adófizetés tehát a közteherviselés egyik formája. A közteherviselésnek vannak más formái is. Például   Magyarországon   is   vámokat   fizetünk   az   EU   területén   kívülről   érkező termékek behozataláért; az autópályák használatáért pedig útdíjat kell fizetnünk. Illetéket kell fizetnünk, amikor például jogosítványt igénylünk, és a legtöbbször akkor is, ha bíróságon pereskedünk. Ezekkel a kiadásokkal szintén kivesszük a részünket a közterhek viseléséből.

A modernkori államok előtt általánosan jellemző volt, hogy az uralkodó saját céljaira is költött az adófizetők pénzéből. Sőt: a középkorban például még nem is egyszerű különbséget tennünk közcélok és magáncélok között. Az állami bevételek és kiadások általában a királyi család – vagyis egy szerencsés származású magánszemély és családja – bevételeit és kiadásait jelentették. Amikor a királynő vagy király közcélokra – például védekező háborúkra – költött, ez inkább ahhoz hasonló, mint amikor manapság egy gazdag ember vállalja, hogy valamilyen jó célra pénzt adományoz. Vegyünk egy példát: Mátyás király több évi adóbevételnek megfelelő jövedelmet áldozott arra, hogy kódexeket vegyen és saját könyvtárat alapítson. Ez akkor most közcél vagy magáncél? A kultúra fejlesztése lehet, hogy közcél. De a könyvek végső soron a király magánkönyvtárába kerültek, tehát magáncélt (is) szolgáltak. Részben pontosan ezért vitatható, hogy igazságos volt-e az adófizetők pénzéből ezt a könyvtárat létrehozni.

Az állam céljai – helyes célok, helyes célválasztás. Az adókivetés akkor igazságos, ha közcélokat szolgál. De mi számít jó, megfelelő, helyes közcélnak, és mi nem? Milyen feladatok ellátására vehet el tőlünk pénzt az állam, és milyen feladatok ellátására nem? Nem minden célra igazságos állampolgárok pénzét elvenni. Vegyünk egy szélsőséges példát: sok-sok milliárd forintért egy óriási, több száz négyzetkilométeres, Budapest-méretű pálmaházat hozhatna létre az állam, benne különféle papagájokkal és trópusi pillangókkal. Megfelelő-e ez a cél? Igazságos-e az állampolgárokat arra kényszeríteni, hogy az adójukkal fizessék meg a gigantikus pálmaházat?

Amikor az állam költési céljait értékeljük, a legegyszerűbb ezzel a kérdéssel kezdenünk: Igazságtalan lenne-e, ha nem törekednénk az adott cél elérésére? Például igazságtalan lenne-e, ha nem létezne állami oktatás vagy egészségügyi ellátás? Ha úgy gondolod, ez igazságtalan lenne, akkor az állami oktatás vagy az egészségügyi ellátás kötelező államcélok. Ha egy cél kötelező államcél, akkor pedig költenünk rá kell együtt, közösségként. Ezért igazságos, hogy valamilyen formában az állam előteremtse az ehhez szükséges pénzt, akár adóztatással is. Valószínűleg azonban nem lenne igazságtalan, ha a fenti példában szereplő óriási pálmaház nem valósulna meg. Újabb kérdésekre van tehát szükségünk, hogy eldöntsünk: erkölcsileg helyes, megfelelő közcélról van-e szó.

Másik végletként azt a kérdést is feltehetjük: Igazságtalan lenne-e az adott cél elérésére törekednünk? Például a népirtások, tömeges kivégzések nyilvánvalóan erkölcsileg elfogadhatatlanok. Viszont pénzbe kerülnek: katonákat kell szállítani, etetni ahhoz, hogy ezek a célok megvalósuljanak stb. Lehetséges tehát, hogy egy állam az adófizetők pénzéből támogatja ezeket az erkölcsileg elítélendő célokat. Csakhogy ez nem igazságos: az állam nem követelheti a pénzedet adók formájában sem teljesen igazságtalan célok megvalósítására. Az erkölcsileg tiltott államcélok finanszírozására nem szabad adót szedni vagy beszedett adót felhasználni. Ez fontos alapelv, azonban a pálmaház példájában ez sem nyújt eligazítás: az óriási pálmaház megépítése se nem kötelező, se nem tiltott. Más szempontokra lesz tehát szükségünk, hogy megtudjuk: igazságos-e, ha az adónkból építik meg.

A fenti határesetekben nem csak az erkölcs igazít el, hanem a jog is.

Egyrészt jogtalan az adók tiltott célokra való felhasználása. Ezt rendszerint nemzetközi egyezmények is tiltják, amelyeket a demokratikus országok önként fogadnak el. 

Tudsz példát olyan nemzetközi egyezményre, ami megtiltja, hogy egy állam – például Magyarország – valami nagyon igazságtalan dolgot csináljon, illetve arra költsön?

Másrészt a jog megköveteli, hogy az államok költsenek bizonyos célokra – így például arra, hogy az emberek alapvető jogai érvényesüljenek.

Tudsz olyan alapvető jogot mondani, ami csak akkor valósulhat meg, ha az állam költ rá?

Térjünk vissza tehát a pálmaház-építési tervhez. Hogyan dönthetjük el, hogy igazságos-e adót szedni a megépítésére? A kérdés megválaszolásához kétféleképp közelíthetünk. Egyfelől: tovább kell vizsgálnunk a célt. Hány ember jár jól a cél megvalósításával? Ki örülne a pálmaháznak? Mindenki szereti télen is a nyári meleget? Vagy lehet, hogy többen vannak, akik inkább nyáron is szánkózna vagy síelne, és ők egy Szeged-méretű mesterséges, hófödte hegyet szeretnének? Azután: Hány ember jár rosszul a cél megvalósításával? Mekkora terhet jelent a cél megvalósításához szükséges adóteher, és hány embernek? Ha sokak pénzét szedik be kevesek elégedettségére, gyanús, hogy igazságtalan adózásról beszélünk.

Másfelől azonban úgy is beszélhetünk az állam céljainak helyességéről, hogy nem magukat a célokat vizsgáljuk, hanem azt: hogyan döntöttek róluk. Számos cél sem nem nyilvánvalóan erkölcsileg elfogadhatatlan (mint pl. a népirtás), sem nem erkölcsi elvárás (mint például az állami oktatás biztosítása). Az ilyen, a két szélsőség közé esők célok helyességét sokszor az alapján ítéljük meg, hogy ki és hogyan döntött róluk. Így például a fenti példában szereplő óriás- pálmaház létrehozásáról dönthetünk együtt, demokratikusan – és dönthet egyedül egy miniszter vagy uralkodó is. Igazságosabb olyan – nem kötelező, de nem is tiltott – célokra költeni az adófizetők pénzét, amely célokról az adófizetők maguk dönthettek. Például a választások előtt a pártok választási programjukban általában megjelölik, milyen célokat akarnak megvalósítani. Ha a többség megválasztja az egyik vagy a másik párt jelöltjeit, az – bizonyos határok között – felhatalmazza a megválasztott képviselőket arra, hogy kiválasszák: milyen célokra költ az állam, és szed be pénzt az állampolgároktól. Ilyenkor nem a célok helyessége, hanem a célok kiválasztásának módja teszi az adószedést igazságossá.

A közteherviselés szükségessége. Abból, hogy az állam megfelelő célokra költene, még nem következik, hogy igazságos, ha a te pénzedet költi ezekre a célokra. Az adószedés csak akkor igazságos, ha az államnak szüksége van az adódra a helyes vagy helyesen választott közcélok megvalósítására.

Nem minden államnak van szüksége adókra, vagy sok adóra az államcélok megvalósításához. Vannak olyan államok, amelyek nagyon jelentős bevételeket szereznek adók nélkül is. Például az USA Alaszka nevű tagállamának jelentősek az olajbevételei. Olyannyira, hogy Alaszkának nem fizetnek jövedelemadót az alaszkaiak, hanem évente egyszer pénzt kapnak az államuktól: a részesedésüket az állam olajból szerzett profitjából. Mivel Alaszkának az adók nélkül is van elég bevétele, ennek az államnak egyáltalán nincs szüksége az alaszkaiak jövedelemadójára. A helyes vagy helyesen választott közcélokat enélkül is meg tudja valósítani. Más államok – például Norvégia – ugyan szednek adót, de az állami bevétel nagy része – Alaszkához hasonlóan – az állami tulajdonban lévő nyersanyagokból vagy azok feldolgozásából származik. Ezért Norvégia és a hozzá hasonló államok csak részben szorulnak az adófizetők segítségére a közös célok megvalósításában.

A legtöbb mai állam azonban nem lenne képes megvalósítani se a kötelező, helyes államcélokat, se a demokratikusan, közösen választott célokat anélkül, hogy adót szedne. A   közteherviselés tehát szükséges, nem kerülhető el. Csak ezért lehet igazságos az adófizetési kötelezettség, vagyis a közteherviselés is.

IV. A közterhek eloszlása

Eddig arról volt szó: mikor igazságos vagy igazságtalan kibújni az adózás terhe alól, és melyik illetve hogyan választott célokra igazságos vagy igazságtalan adót szedni. Arról is szó esett, hogy az állam egyéb bevételi lehetőségeitől is függ, igazságos-e az adószedés. Idáig azonban csak arról beszéltünk: összességében igazságos-e az adószedés. Ha viszont az összes eddigi szempontból igazságosnak tartjuk is egy adott állam adópolitikáját, felmerül egy további kérdés is: igazságos- e az, ahogy az adóteher eloszlik az egyes adófizetők között?

Többkulcsosság vagy egykulcsosság. Az adózás igazságosságáról szóló talán leggyakoribb kérdés az, hogy a többkulcsos vagy az egykulcsos adó-e az igazságosabb? A többkulcsos adó azt jelenti, hogy akik magasabb jövedelmet kapnak, arányaiban is több adót fizetnek azoknál, akik alacsonyabb jövedelműek. Ha például Jani havi fizetése 130.000Ft, Bori fizetése pedig 210.000 Ft, akkor Jani a fizetése 16%-át fizeti be adónak, Bori pedig a 20%-át. A többkulcsos rendszer Bori tehát nem ugyanakkora részét fizeti be adóként a fizetésének, mint Jani, hanem nagyobb részét, mint Jani. Az egykulcsos adó ezzel ellentétben azt jelenti, hogy mindenki ugyanakkora részét fizeti be a jövedelmének adóként. Például Jani és Bori is a fizetésük 16%-át fizetik be adóként – Bori így is többet adózik, mint Jani, de arányaiban ugyanannyit tarthat meg a fizetéséből, mint Jani.

Vannak, akik azt tartják igazságosnak, ha mindenki arányosan ugyanannyit visel a közterhekből. Akik így gondolkodnak, az egykulcsos adót tartják igazságosnak. Mások viszont azt tartják igazságosnak, ha mindenki a jövedelemkeresési esélyeivel arányosan viseli a közterheket. Például a legtöbb, az átlagosnál jobban kereső állampolgár azért tud jobban fizető munkát vállalni, mert jó oktatást kapott már otthon is, ráadásul stabil anyagi háttere volt, ezért később is könnyebben tudott a tanulásra figyelni, fejlődni. Sokan azért tartják a többkulcsos adót igazságosnak, mert úgy gondolják: az átlagosnál jobban kereső állampolgárok nem csak saját érdemükből keresnek jobban, hanem szerencséjük, családi hátterük is hozzájárult ehhez. Ezért a többkulcsos adót támogatók szerint igazságos, hogy a többet keresők arányaiban is többel járuljanak hozzá a közterhek viseléséhez.

Az adóteher és amit cserébe kapunk. Az adóterhek elosztásának igazságossága nem csak attól függ, hogy ki mennyi adót fizet – hanem attól is, hogy ki mit kap cserébe az adójáért. Sokak szerint például az adóterhek elosztása akkor igazságos, ha az esélyegyenlőséget segíti, vagyis azt, hogy mindenkinek hozzávetőlegesen egyenlő esélye legyen tanulni, boldogulni, a saját döntéseinek megfelelő életet élni. Ezt egyrészt el lehet úgy is érni, ha a többkulcsos adóból befolyt nagyobb bevételt olyan kiadásokra fordítják, amelyek mindenkinek egyformán kedveznek, például a közoktatásra fordítják. Így mindenki nyer, de akiknek kevesebb esélyük van a jövedelemszerzésre, arányaiban kevesebbel járulnak hozzá a saját nyereségükhöz. Viszont ugyanezt a célt – az esélyegyenlőség elősegítését – úgy is el lehet érni, hogy az állam a bevételét egykulcsos adóból szedi, de a bevételt nem egyenlően osztja el, hanem elsősorban a szegényebbekre fordítja. Például a rászorulóknak biztosít lakhatást (olcsó bérlakást), ingyen felsőoktatást stb. Ilyenkor mindenki arányaiban ugyanannyival járul hozzá az esélyegyenlőség megteremtéséhez, de az állami kiadások a szegényebbeknek arányaiban jobban kedveznek.

Az előbbi két példa azt mutatja, hogy valójában a többkulcsosság vagy egykulcsosság igazságossága felszínes kérdés. Azt a kérdést, hogy az adóterhek eloszlása igazságos-e, csak akkor tudjuk megválaszolni, ha a terhek eloszlását a belőlük származó előnyök eloszlásával együtt vizsgáljuk. Végső soron ugyanis ez a probléma számít: igazságos-e a terhek és előnyök eloszlása? Ennek a problémának pedig csak az egyik részét (a teher eloszlását) érinti az adóterhek eloszlására vonatkozó kérdés, holott a másik rész (az előnyök eloszlását) nélkül önmagában ez nem túl érdekes. Csupán a terhek elosztását nézni olyan, mintha azt kérdeznénk: igazságos-e, hogy egyesek 500 Ft-ból meg tudnak vacsorázni, mások 15.000Ft-ból, és úgy próbálnánk megválaszolni a kérdést, hogy meg se nézzük, mit kaptak az emberek a pénzükért: tegnapi paprikáskrumpli-maradékot, vagy hatfogásos pezsgős vacsorát.

V. Az adóterhek változásai

Nem csak azt a kérdést érdemes körüljárnunk: igazságos-e egy adott időben az adóterhek mértéke, mennyisége, eloszlása. Az is erkölcsi kérdés lehet, hogy igazságosan változnak-e az idő során az adóterhek.

Tervezhetőség, kiszámíthatóság. Az emberek, cégek igyekeznek úgy tervezni az életüket, hogy tudják: mennyi pénzt fordíthatnak céljaik megvalósítására. Például egy többgyerekes családnak fontos tudnia: egy évben mennyi pénzt tud ruhára, élelemre, tankönyvekre, füzetekre stb. költeni. Ezért az is fontos, hogy az emberek előre tudják: mennyit tarthatnak majd meg a fizetésükből, munkájuk gyümölcséből. Ha új adókat hirtelen vezetnek be, vagy többször szednek be, mint ahogyan az korábban várható volt, az emberek tervei felborulnak. Képzeljük el, hogy egy családban a szülők úgy tervezték, idén új télikabátot vesznek a gyereküknek. De egy hirtelen jött adóemelés miatt ez a terv felborulhat: a tervről le kell mondani, mert a nagyobb adó mellett már nem jut a fizetésből a télikabátra.

Az adózás változása tehát akkor igazságos, ha a lehető legkevésbé borítja fel fölöslegesen az emberek, cégek terveit, elképzeléseit. Vagyis az adórendszer változásainak kiszámíthatónak kell lennie.

Van olyan helyzet, amikor a kiszámíthatóság indokoltan háttérbe kerül. Ha például egy országot hirtelen, váratlanul megtámadnak, akkor az államnak is hirtelen kell előteremtenie a honvédelem költségeit. Ilyenkor is fontos azonban, hogy az állam az ehhez szükségesnél nagyobb mértékben ne avatkozzon bele az emberek, cégek terveibe.

Vegyük példaként Mátyás király hadiadóit. Mátyás évente többször is szedett a jobbágyok bevételeihez képest igen jelentős hadiadót – vitathatóan szükséges hadakozásra. (Többet költött ugyanis hódító hadviselésre, mint a török elleni védelmi kiadásokra.) Ez jelentősen, és valószínűleg a szükségesnél is jelentősebben késztette a jobbágyokat életterveik megváltoztatására. Sőt: az is lehet, hogy ha egyes jobbágyok előre tudták volna, hogy ennyi adót kell fizetniük, kevesebb gyereket vállaltak volna, akiknek így nagyobb valószínűséggel tudnak megélhetést biztosítani.

VI. Összefoglalás

Ebben a fejezetben az adózás igazságosságával foglalkoztunk. A legfontosabb tanulságaink:

  • Az adózás szabályozása erkölcsi kérdés is, nem csak gazdaságpolitikai kérdés.
  • Az adózás alóli mentesség erkölcsi igazolásra szorul, az önkényes mentesítés igazságtalan.
  • Az adózás csak akkor lehet igazságos, ha közcélokat szolgál. A politikai hatalomban lévők magáncéljaira szedett vagy felhasznált adó igazságtalan.
  • Egyes közcélokat az államnak meg kell valósítania, másokat pedig tilos megvalósítania. Az előbbiekre forrást kell találnia, az utóbbiak céljából nem adóztathat.
  • Az olyan közcélokra, amelyek se nem kötelezőek, se nem morális elfogadhatatlanok, csak akkor igazságos adót szedni, ha a célok választása demokratikusan történt.
  • Ha nincs más forrás, az állam szedhet adót a kötelező és a demokratikusan választott, nem tiltott közcélokra. Ha van helyette elég más forrása, az állam nem szedhet ezekre a célokra sem adót.
  • Szólnak érvek az egykulcsos és a többkulcsos jövedelemadó igazságossága mellett
  • Valójában azonban akkor tudunk többet mondani egy adópolitika igazságosságáról, ha nem csak azt nézzük, hogy a terhek hogyan oszlanak meg az adófizetők között (egykulcsos vagy többkulcsos adó?), hanem azt is, hogy az adóbevételből származó előnyök hogyan oszlanak meg közöttük.
  • Az adózás szabályozásának túl gyakori és túl hirtelen változtatása lehetetlenné teszi a bevételekkel való tervezést. Ezért ha csak nincs nyomós oka az ilyen változásoknak, azok igazságtalanok.

ISMERTETŐ

Igazságos volt-e Mátyás király gazdaságpolitikája? Kulturális úttörő volt, vagy a jobbágyok kizsákmányolója – esetleg mindkettő? Milyen szempontok alapján értékelhetjük, igazságos uralkodó volt-e? Hasonló szempontok alapján hogyan ítélhetjük meg, hogy egy mai gazdaságpolitika, adórendszer igazságos-e? Na és megtagadhatjuk-e az adófizetést, ha nem tartjuk igazságosnak? Állampolgárként mindannyian értékeljük, vitatjuk egy-egy gazdaságpolitika igazságosságát – a segédanyagokon alapuló foglalkozáso(ko)n ahhoz keresünk szempontokat, eszközöket, hogy mindezt racionális vitákban tehessük meg, és meg tudjuk fogalmazni saját álláspontunkat is. A csoportos feladatok segítségével egyrészt történelmi, másrészt földrajzilag távoli, de időben közeli példákat beszélünk meg.

ÓRAVÁZLATOK

TANSEGÉDLET

FELADATLAPOK

Kapcsolódó anyagok
veddki_transparency2veddki_tasz_2